Hegedűs Béla Honlapja

"A költő nem születik, sorsa teszi azzá"

Szép élménnyel gazdagodtak mindazok, akik április 18-án részt vettek Hegedűs Béla, költő Versek és illusztrációk című kiállításának megnyitóján, ahol a Hervadók kötetéből kinagyított szemelvények mellett Bodri Ferenc festőművész grafikái, valamint Siska József néhány akvarellje volt látható.

Bevezetőjében Gyóni Ilona tanárnő kiemelte a kiállítás különleges voltát, ahol együtt ünnepel költő és grafikus, és a társmúzsák jelenléte emeli a délután fényét. Ezt egyben utólagos költészet napi megemlékezésnek is szánták.

Hegedűs Béla harmincegy éve műszaki tanár a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskolában és huszonhárom éve ír verseket. Pályázatokon már több ízben ért el kimagasló eredményeket, mégis, első kötete csak 1999-ben jelent meg.

Ezt Bodri Ferenc országos hírű grafikusművész illusztrálta, aki rendkívül kifejező rajzokkal tette még élvezetesebbé a szép verseket.

A kiállításon három nagykőrösi keletkezésű vers is helyet kapott, ezekhez Siska József készített akvarelleket a tőle megszokott magas művészi színvonalon.

Hegedűs Bélát a szép megjelenítésének belsőkényszere vitte a líra irányába. Könyve személyes vallomás, tiszta, hamisítatlan emberi szó, amely annyira hiányzik a mai ember életéből. Költészete a közénk ékelődött "jeges űrt" tölti meg élettel, színnel.

Az irodalmi délutánon Vörös Vilmosné, Rákosi Zsuzsanna és Madár Ágnes adott ízelítőt a költő verseiből.

A kiállítást megnyitó Baranyi Ferenc költő örömét fejezte ki, hogy a költészet napja alkalmából rendezett ünnepségek száma növekedni látszik és nem valamilyen felső nyomás hatására, hanem a közönség igényére.

Megnyugtató érzés ez pénzcentrikus világunkban, mert a versek segítenek bennünket embernek maradni és megőrizni klasszikus emberi értékeinket.

A költészetre mindaddig szükség van, ameddig társadalmi igazságtalanságok léteznek.

Hegedűs Béláról az volt a véleménye, hogy csendes, halk szavú költészete alapján talán először nem érezzük őt közéleti költőnek, hiszen inkább a nagyon beszédes élethelyzeteket, hangulatokat, az elfutó szép pillanatokat ragadja meg, de valójában ma, amikor érzelmi elsivárosodás fenyeget bennünket, akkor ez a fajta költői attitűd, a halk humán hangja is harc, és ezért Hegedűs Béla igazi közéleti költőnek számít.



1. kötet

Versek

Cikkek

E-mail:

igehshir@gmail.com   

Címlap