Hegedűs Béla: Kristálygyöngyök
"A tenger háborgásával,
csak a partját teszi tönkre,
mi pedig szívünk tükrében
az érzelmeket törjük össze"
Igeh Sir
Hegedűs Béla 1946. 08. 08-án Kecskeméten a Hírős város peremterületén, a Wolker-telep 9. utcájában, az akkoriban jól ismert Csupor pék házában született. A jelenleg is sáros bordázott út gyermekkorában hányszor hazavezette. Még emlékszik, hogy 1956-ban a forradalom fellobbanásakor az apró házak is földig hajoltak, hogy az embert a történelemből kiemeljék. Általános tanulmányait a Mátyás téri és a II. Rákóczi F. Iskolában végezte. A 607-es Ipariskolában szerszámkészítő szakmát tanult és gimnáziumba járt. 1968-ban a BRG-ből áthívták a 623-as alakuló Ipari Szakmunkásképző Intézethez szakoktatói munkakörbe. A Budapesti Műszaki Egyetemen tanítói, majd a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanári oklevelet szerzett. Szeretett régi iskolájában végzi munkáját műszaki tanárként. Szabadidejében az irodalom jelzőtáblái irányítják gondolatait. Számára az írás a természet által felajánlott kihívás, mely ellen, vagy vele küzd. Nem vágyik győzelemre, úgy van vele, hogy a "felhők fölött mindig süt a Nap".
Megjelent kötetei:
- 1999-ben Hervadók
- 2000-ben Megkövesedett szerelem
- 2002-ben Még nem mondom el
- 2004-ben Kristálygyöngyök
A Föld mennyezete naponta többször is beborulhat, de amit alatta ad, az tiszta. Ilyen legyen az a gondolat is, mellyel cselekedeteinket határozottan irányítjuk.
"Ezért lehet ő (akkor is, amikor a hírhedtek lekonyultak) a Mindenki Költője, Bárki Bárkája, Lehetetlen Helyzetbe Jutottak Boldog Megnyugtatója. A közönséghez közeli költő."
Dr. Turai G. Kamil, esztéta
Tanár vagyok
Pedig csak tanító akartam lenni
nincs más célom csak az,
hogy a gyermekeket ---
gondolkozás közben segítve
becsületes emberré nevelni.
4. kötet

Versek
Cikkek
- Hegedűs Béla: Kristálygyöngyök
- Béla Hegedűs: Kristallkugeln
- A Közönséghez Közeli Költő
- Hegedűs Béla Tanár Úr Kristálygyöngyei
- "Mindenki költője"